Olimpiai bajnokok állnak ki Hosszú Katinka mellett
Az úszók érdekeinek képviseletére alapított nemzetközi szervezetet Hosszú Katinka.
Az úszók érdekeinek képviseletére alapított nemzetközi szervezetet Hosszú Katinka.
Szondy István két sportágban is képviselte Magyarországot olimpián.
Kétszeres olimpiai ezüstérmes, többszörös világbajnok párbajtőröző, volt banki osztályvezető és cégvezető lett a Magyar Olimpiai Bizottság új elnöke, aki nem társadalmi munkában vezetné a szervezetet, és a legfontosabbnak azt tartja, hogy partnerséget ápoljon a sportolókkal és a szövetségekkel. Itthon sportsikerein kívül csak keveset hallhattunk róla, de szakmai programja és/vagy hátszele segítette. És mi lehetett baj Borkaival? Megpróbáltuk megtudni.
Csipes Tamara szerint három évvel a tokiói olimpia előtt "bőven belefér a gyermekvállalás".
Nem szerepel többet magyar férfi vízilabda-válogatottban az olimpiai és világbajnok Varga Dániel.
Olga Korbut négyszeres olimpiai bajnok tornász pénzügyi problémái miatt eladott gyűjteményéből két ötkarikás arany- és egy ezüstérmet, illetve további kupákat, trófeákat.
Rengeteget kapott a sporttól, a sportolóktól, az edzőktől és a szurkolóktól, nagyon szép pályafutás volt az övé – mondta Risztov Éva, aki a múlt héten jelentette be visszavonulását.
Súlyos betegségen van túl, ezért kihagyja az idei szezont Douchev-Janics Natasa.
Bemutatták Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatának sportolói bizottságát, amelynek elnöke Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó.
Az athéni olimpiai bajnok Vörös Zsuzsannát és a háromszoros olimpiai győztes Balczó Andrást beiktatták az öttusázók Hírességek Csarnokába.
Konkrétan szeretné tudni a Magyar Úszószövetség vezetése, hogy az úszással kapcsolatosan milyen gondjaik vannak a versenyzőknek.
Változásokat remél Gyurta Dániel is. Az olimpiai bajnok reméli, hogy a személyes érdekek helyett végre az úszókéi kerülnek előtérbe.
Nem mond le Gyárfás Tamás a Magyar Úszószövetség elnöki posztjáról. A sportvezetőt kedden a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka szólította fel erre, Gyárfás azonban úgy érzi, bírja a szövetség elnökségének támogatását, s kötelezettségei is vannak – például a jövő évi vizes vb –, amelyek miatt nem tehet így.
Meglepte Széles Sándort, hogy Gyurta Dániel 17 év után úgy döntött, más szakemberrel folytatja a munkát.
Új edzővel készül mostantól Gyurta Dániel. Az olimpiai bajnok a Nemzeti Sportnak azt mondta, akkor is elhagyta volna a Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs alkotta szakmai stábot, ha Rióban sikerül megvédenie az olimpiai bajnoki címét.
Nem haragszik egymásra Fábiánné Rozsnyói Katalin és a londoni olimpián ezüstérmes férfi kajaknégyes. Erről az InfoRádiónak beszéltek az után, hogy az Origo megírta: az együttes mással folytatja a munkát.
Csipes Tamara kajakozó, Hosszú Katinka úszó és Szász Emese párbajtőröző is tagja lett a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának.